Hazai sikerekből ezúttal sem volt hiány a 31. Magyar Kick-box Világkupán: a budapesti BOK Csarnokban rendezett viadalon a magyar felnőtt versenyzők hét arany-, tizenegy ezüst- és tizenhat bronzérmet szereztek. A világkupán 48 ország több mint kétezer sportolója indult, az összesített éremtáblázaton pedig Magyarország a második helyen zárt Ukrajna mögött.
A magyar aranyérmek több szabályrendszerben születtek. A pointfightingban Bumba Mason két kategóriában is a legjobbnak bizonyult, míg a csapatversenyben a Halker-Király Team szerzett elsőséget. Formagyakorlatban Udvarhelyi Fanni állhatott a dobogó tetejére, full-contact kategóriában pedig Tóth Anna és Mezei Nikolett, low-kick kategóriában Kéri Valentina nyerte saját súlycsoportját.
A budapesti eseményen egy új elismerést is átadtak: a 2015-ben elhunyt korábbi elnökről, dr. Leyrer Richárdról elnevezett díjat a legharcosabb hazai férfi és női versenyző kapta. Az első alkalommal ezt Szabó-Tóth Dávid és Tóth Anna érdemelte ki.
Ez a világkupa a Magyar Kick-box Szövetség életében is fontos állomás volt, hiszen júniusban új elnök, Juhász Gábor vette át a szervezet irányítását. Az új vezetés egyik fő célja a klubokkal való szorosabb együttműködés, a szakmai háttér további erősítése, valamint a sportág hazai bázisának szélesítése.