Impozáns környezetben, a Hősök terén felállított ringekben rendezték a Magyar Ökölvívók Szövetségének centenáriumán rendezett száz mérkőzést. A legfiatalabb szorítóba lépők négy évesek voltak, míg a legidősebb bunyósokként küzdők- a 1976-os montreáli nyári olimpiai játékok ötödik helyezettje, Nagy József (Kampi bá) és ellenfele Varga Vince (Vinyó bá)- elmúltak nyolcvan évesek, így tényleg el lehet mondani, hogy minden korosztály képviseltette magát.
A nap a jövő ökölvívó reménységeivel kezdődött, a fiatalok a Kóczián kupa keretein belül mutatták be tudásukat, később pedig a honi ökölvívás legendái mellett hírességek is a kötelek közé léptek- kesztyűt húzott például a legendás zenész Ferenczi György, de más sportágakban olimpiai bajnoki címet szerző sportolók is, például Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, és Növényi Norbert, aki birkózásban nyert aranyat Moszkvában.
A legjobban várt baráti pofozkodások a végére maradtak, hidegrázós élmény volt, ahogy a „Szállj el kismadárra” bevonult Erdei Zsolt egy jó hangulatú bemutatóra Kótai Mihály ellen, vagy ahogy a Carmina Buranára megérkezett az utolsó mérkőzésre Kovács „Kokó” István.
A gálát most visszanézheti nálunk ringekre lebontva.
(A) Ring Gálameccs Archívum
Az A Ring gálamérkőzéseinek archívuma a Prémium gyűjtemények között ingyenesen elérhető
B Ring élő közvetítés
C Ring élő közvetítés
C Ring főmérkőzés élő közvetítés
Saját gyártás – Copyright: sport100.hu/MÖSZ
